Tolvajnők maraton - 7 este egymás után!

2012. november 12-13-14-15-16-17-18. hétfő-vasárnap, 20h

Malomudvar Színházi Műhely

A Tolvajnők naplója egy színészi tanulmányként indult. Műhelymunkaként, ahol a célunk az volt, hogy szereplőink olyan mély színészi problémákkal szembesüljenek, amiknek tapasztalatát tovább tudják vinni magukkal a későbbiekben is. Olyan cselekvések, lopott pillanatok láncolatát alkottuk meg, melyek mindenkinek az életében jelen vannak, csak olykor nem figyelünk fel rájuk eléggé. Ezekben a helyzetekben, mások nemigen látnak bennünket, és olykor önmagunk elől is eltitkoljuk őket. A színház - egyik - feladata nyilvánvalóan az emberi cselekvések elemzése.

Hogy hűek legyünk eredeti elképzelésünkhöz, és ne csupán egy olykor játszott előadást ismételgessünk, úgy döntöttünk, hogy ismét belevetjük magunkat a munka mélységébe, e nyilvános egyedüllétek titokzatos világába.

Az eddigi 9 előadás során - sok részben a nézői visszajelzéseknek is köszönhetően - rengeteg újdonságot tudtunk meg a saját anyagunkról, a színházi kifejezés lehetséges útjairól, és önmagunkról is. A Tolvajnők maratoni hetében az egészen apró részletekre is ráirányítjuk a figyelmünket, és egyúttal remélhetőleg nézőink figyelmét is.

Függetlenül attól, mekkora közönségünk lesz, ezen a héten minden este eljátsszuk a Tolvajnők naplóját, és haladunk azon a végtelennek ígérkező pályán, ami a legapróbb mozzanatok kinagyításához vezet, és tükröt nyújt talán mindannyiunknak, hogy jobban megértsük és elfogadjuk létezésünk és személyiségünk sajátosságait. 

Még akkor is, ha ez olykor őrültségnek tűnik.

Döntés

Itt vagyok ringyó, parancsolj! Utállak, de megteszem, amit mondasz. Mert szeretlek. Ez a dolgom.

Éhezem. Bárcsak olyan szép lehetnék, mint te. Vagy legalább csak annyira, hogy elégedett légy velem. Hogy ne fájjon rám tekintened. Hogy ne gyűlöld magad, mikor engem látsz. Hogy egyáltalán rám nézz. Bárcsak szűnne az éhség.

Irtózol tőlem, mert tudod; én te vagyok, de te sosem lehetsz olyan, mint én. Szokatlan, érdekes. Különb, mint más. Nekem nem kell megfelelnem senkinek. Csak neked. Ezért ordítasz velem, nem de? Ezért kényszerítesz, hogy kést ragadjak?! Általam akarsz megszabadulni önmagadtól. Ne aggódj, megteszem. Te tiszta maradsz. Semmi baj. Én itt vagyok.

Bárcsak tudnád. Megvetlek. Te teremtettél ilyennek. Miattad vagyok undorító. Miattad nevetnek rajtam. A nyomorultat látják, de a benne élő nőt nem. Hadd nevessenek! 

Miért csinálsz úgy, mintha észre sem vennél? Pedig itt vagyok, és vigyázok rád. Őrzöm az álmaid. Mert szeretlek.

Jön. Már itt is van. Hát eljött. Fekete macskaként lopódzik be. Szemei csillognak, léptei puhák, és hangtalanok. De én látom, és hallom. Érzem. neked nem kell. Majd én.

Együtt lélegzünk.

Mit tegyek?

Ne merészeld! Nem teheted! Biztos vagy benne? Ezt akarod? Annyira sajnálom! Az isten szerelmére, még ne! Most az egyszer figyelj rám! Bocsáss meg! Próbálkozom! Mit csináljak? Nem fog fájni? Nyugalom! Mondd, hogy észre sem fogom venni! Várj, még ne....! Ennyi?

Jól van. Ha már elkezdtük, csináljuk végig! Nem kell a fölösleges fecsegés. Nincs visszafelé. Tessék te akartad. Mind ezt akartuk. Lódulj!
De még nem érhetsz révbe. Előbb kiélvezzük az odavezető utat. A közös utunkat. Az utat, ami naggyá tesz minket.

Ébresztő! Igen, adjuk meg a módját! Ezek, azok a pillanatok! Biztos lábakon fogunk szédelegni. Minden készen áll? Tökéletesnek kell lennie. Az is lesz! Senki sem fogja észrevenni addig, amíg késő nem lesz. Gyönyörűség.

Egyedül vagyok. Rajta!

Hol is kezdjem? Először is, elfoglalom méltó helyem. Ó, ez akár az enyém is lehetne, de én nem vagyok ennyire közönséges. Hagyjuk. Hoppá, ez pont az én méretem. Kiemeli a hosszú combjaimat. Ez jó lesz. Nézzük, mi van még itt. Mennyi holmi. Ez mit keres itt? Hangos! Hülyeség, nem kell. Azonban ez annál inkább. Ne spóroljunk! A csillogásból sosem elég. Finom. A cseléd kontyom is kibontom. Már nincs rá szükségem. Soha többé. Alakul, majdhogynem teljes. Valami még hiányzik. Igen, ez az. Érzem, de nem tudom, honnan ered. Teljesen megbabonáz, mondhatni felajz. Talán innen jön. Érdekes. Talán... Hah, igen, ez az! Igen, igen IGEN! ÁÁÁ Mit csinálok? Hogy nézek ki? Elég! elég! A tárgyak ellenünk fordulnak! Elég! Véget kell vetni!

Ez a kesztyű. Ez az örökös kesztyű.

szellem.

Csodálkozva vettem észre, mennyi mindent összelopkodtam már életemben. Nekem ez inkább egy kapok-adok játék, amiben elhitetem magammal, hogy én vagyok az irányító,és a lopás tényét próbálom valamivel kiváltani, ill. visszalopni, mintha helyreállítanék valamit. Ezt persze nem lehet nyomtalanul megtenni, pedig nagyon igyekszem. Hihetetlen óvatossággal a kezemben tartom, és védem mint egy kis állatot. Érdekes, hogy a sajátomra miért nem figyelek ennyire?
De a többit számon tartom hideg precízséggel. Egyszer csak azonosulok velük, mintha már az enyémek lennének, úgy bánok velük, mintha ismerném őket évek óta, és szeretem
őket, mert vonzóak, de csak egy ideig. Az 'új' élménye felpezsdít testileg-lelkileg, izgalmas. Ilyenkor nem számít az eredete, csak a végeredmény, hogy van, mégpedig velem. Tudatomat
igyekszem megszabadítani a múlttól, és egy új fejezetet nyitni.
Mivel általában alkalmazkodó tudatom van, bármit képes vagyok elhinni és elhitetni az agyammal, és
ezt olyan nagyszerűen, hogy őszintén elhiszem, igaz, ami történt. Ezzel persze vigyázni kell, nehogy átessek a ló túloldalára, mert felejteni butaság lenne. A mélytudat-raktárakban ott bújkálnak, haldogálnak (?). Ahogy az előbb mondtam: általában. De ez függ az időtől és a megszokástól is. Amit képtelen voltam megszokni, azt 'visszaloptam', talán ellenem fordult az élmény? Mintha lerónám a tartozást bűnbánó fejjel. Ekkor úgy hagyom, ahogy a kezdeteknél, mielőtt találkoztam volna vele, finoman elvonulok, közben pedig lesem, hogy tartja-e a szemkontaktust. Talán azért, mert nehéz hátat fordítanom, túl nagy bennem a ragaszkodó szellem.

Cselédecske, ollócska

Végigsöpörtem. Most már csak a legkedvesebb helyem marad hátra az utolsó előtt. Erre vártam már az első vágás óta. Gondoltad volna, hogy itt leszel? És ebben a ruhában? Nem. Hogy súrolja a földet! Várakozón figyelnem rám a falak. Mindenki néz. Ez nem lehet igaz. Alig merek odanézni. Fogd meg és húzd el végre, erre vártál! Jól van, ne siettess! Ott van a tükörben. Én. Mi? Ez lennék? Hatalmasabb vagyok, mint te, és győztes.  Madame-nál is! Mert lehetek Madame, akármi, de ő sosem válhat cseléddé. Idáig nem törhet le. Csak óvatosan az ollócskával. A csótányok minden csapást kibírnak. Hm, ha itt végeztem, a parton majd gyűjtök párat, és magamnál fogom hordani őket. Ez a karkötő milyen bársonyosan ér a bőrödhöz. Igyekezz már, menj ki, szomjas vagyok már! Hagyj figyelni! Nézd, ez a rúzs. Istenem, alig merem, ezt nem lenne szabad…de olyan finom, és visszacsókol. Háhh, de rémes. Hahaa! De undorító, és pont úgy néz ki, mint amikor a fejét belenyomta a…nem! Valld be hogy élvezted. Na gyerünk! Legyél jó kislány és fésülködjünk meg szépen. Szétszórom! Ott fogsz érezni a sarkokban nagyságos asszony. Nem, nem nem, jobb ötletem van! Én az asztal alá bújok, te a függöny mögé, ő meg a tükörben fog rejtőzni! Bele fog bújni a tükörbe, és megtámadja! Bele fogjuk szúrni a szívébe. Haha! Befröcsköli a ruháját! És olyan színű lesz,  mint a szám. HAHH! Szorít a kötél, kicsim? De hát ezt élvezem. nem fogok úgy tenni, mintha nem, az utolsó hangig, és kaparok magamnak egy sírt utolsó erőmmel, kínlódva, és… belefekszem. Na persze! Dehogy fekszem bele , a férgek és csótányok közé? Nem akarom! HAHH! Gyűlölöm a csótányokat! Hagyjatok! Most is itt nyüzsögtök körülöttem! Menjetek! Virágokat akarok!! Igen, virágokba feküdni, és azzá válni, fehér liliommá. Istenem, gyönyörű vagyok. HAHH! Ne fojts, ne játssz velem, nem kapok levegőt. Minek vennél, ha mocskos? De nem bírom ki, tiszta hűvös levegőt! Ég a tarkóm, nem bírom. Ne hagyd abba! Szemembe tükröződik az olló fénye. Semmi értelme,  nem ezért jöttél. Gyáva vagy! Folytasd tovább. Félek, nem bírok odanézni, tűnjön már el! Miért olyan fekete? Nem látok semmit. Kicsi ollóm, segíts már. Benned nem csalódhatok. Ott van ő. Hogy tündököl a napfényben, és közeleg. Azt akarom, hogy idejöjjön és elvigyen, és úgy lesz ahogy akarom. Már jön, és..nem. Mi történik? De jön, csak nem ide, hanem ÁÁÁ!! Kivágom a méhem! Nem tudom megtenni. Pedig oda akartam adni. Kihányja, és megszabadul tőle, mindjárt, csak…mi csak? Toljad már kifelé, mire vársz? Csak csak… Igen? A patakban szeretném. Nem édesem, te a tükörben szeretnéd. nem igaz! Sajnálom, ide vagy kötve. Neeeem! Szomjas vagyok! Tárirárám, táráttátitárámm, páráppápáááááámmmmm, gyertek ti is énekelni! Csodálatos, markold csak, ahogy megtanították, és kóstolj bele. Tudom ezt magamtól is. Énekeljetek már! Gyűlölöm a csöndet, rám lapul! Mondom…-  Lám, mégsem vagyok virág. Nem baj. Azt hiszem most már elárulhatom. Csillogni fog a dicsfénytől, és együtt őrizzük majd. Akinek ott a helye, az talál csak oda.

Egy síremlék tervezetére gondolok…

Az az örökös kesztyű...

http://soundcloud.com/rip-shock/p-ly-zat

A két cseléd....

Tolvajnők naplója

Belépek a madame szobájába. A vekkert rá teszem a kályha tetejére. Sosem bízom az időérzékemben. Máris elönt a hányinger ahogy megérzem a levegőben, madame gyomorszaggatóan édes illatát. Minden átvette ezt a szagot. Hiába hoz minden reggel friss tejet a tejes... estére már megposhad. Az büdös neki....persze, mert az rögtön feltűnik neki, hogy a tejnek áporodott szaga van...bezzeg neki....hogy képes ezt elviselni...magán persze nem érzi. Az ő bőre is rohad már, mint az enyém. Hiába mázolja festékkel. Őt sem kímélték meg az évek... és még mindig vár...de mire? Már harminc éve ...minden este.
Mindent úgy csinálok, ahogyan szoktam. A madame, minden este 7 órára kívánta a kész szobát. Az ezüstkészletet választom a vacsorához. Már az első megterített asztalra is ezüstöt tettem. Az a legszebb mind közül. Ugyan az arany, rendkívüli ritkaságnak számít, főleg, ha az- az étkészlet egyedi rendelésre készült, … mégsem illik a madame jelleméhez… ( ebbe beleszámítandó az is, hogy a madame birtokában lévő,  aranyból ötvözött tárgy legtöbbjén, a madame családjának címere díszeleg.  A madame persze… gyakran dicsekszik ezzel bárkinek akinek teheti, a főnemestől kezdve a tejesemberig . ) Amikor a madame enni kíván egyedül, akkor is azzal terítek. Az ezüst jobban tükrözi a madame természetét  … szerintem ő is jobban szereti. Persze… ennek még egyszer sem adott hangot... Megterítek és kikészítem a madame ruháit egyéb förtelmes kiegészítőit.
Végignézek a szobán, és egyszer csak egy tükrön állapodik meg a szemem. Ezt még sosem láttam itt.  …Ez valami új szerzeménye lehet. Vagy ajándékba kaphatta valami rokontól? Egészen szép. Közelebb lépek hozzá és egyszer csak meglátom magamat benne. Hát… nem mondom… a seggem és a mellem is már jócskán hatvanas. És a csontjaim…ah…Végigsimítok arcomon…és…
- „ Én vagyok a feltámadás és az élet! Aki hisz bennem, legyen bár halott, élni fog!”
- Nézegetem magamat a tükörben és egyszer csak valami megváltozik... a szobában mintha sötétebb volna... suttogott valaki... lehet, hogy nem vagyok egyedül? Talán figyelnek? Vagy ezek csak a falak? Gúnyt űz belőlem a madame szobája. Rajtam kuncognak a falak, s a kulcslyukból is suttogás szűrődik át, alig hallhatóan... Visszafordulok a tükör felé és egyszerre úgy pislog vissza benne arcom, mintha megfonnyadt volna. Szomorú, ráncos öregasszonyként bámultam vissza magamra. Görnyedt, deformált csontjaim szinte átszakítják bőrömet, oly soványra aszalódtam... Megrémülök attól, amit a tükörben látok … Meg akarom semmisíteni a tárgyat, letépni a falról és ripityára törni... hátha azzal a rontásnak is vége, de hogyan is tehetném? Ez a madame-é. Semmihez nem érhetek hozzá. Egyetlen feladatot bíztak rám, terítsem meg azt a rohadt asztalt és menjek vissza a konyhára...  Fiatal vagyok még, egyszerűen nem bírom kordában tartani az indulataimat… nem voltam erre felkészülve… csont sovány arcomra rávetül a fény…rémisztő… Édes Istenem segíts meg! Mindennek arca van. És minden engem bámul… morognak? Hangjuk is van… rosszallóan hümmögnek…összeesküvést szőnek ellenem…
-„Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, legyen bár halott, élni fog!”
- Mindenhol tükrök… Magába szippant a szoba …. démonok sötét tekintete lopva figyeli minden mozdulatomat.  Figyel…Minket…engem..
Mindjárt megőrülök! Nem…NEM!!! Tudom mi a feladatom ….egyetlen feladatom van ebben a fertőben…elő kell készítenem a madame-nak a szobát….Istenem mindjárt 7…meg fog büntetni ezért… senki nem ismeri annyira, mint én… senki nem látja őt a négy fal között…csak én…csak mi… és én most itt vagyok a kígyófészekben. ..és arra várok, hogy megtaláljon aztán elevenen felfaljon. Eltakarom arcomat és a szememet hogy ne kelljen ránéznem semmire... nem szabad a feladatomon kívül másra koncentrálnom... meg kell terítenem és…behunyom szemem és koncentrálok…
-„ Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz bennem, legyen bár halott, élni fog ! -„ Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz bennem, legyen bár halott, élni fog ! -„ Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz bennem, legyen bár halott, élni fog !…
Egy pár másodperc után, kinyitom a szemem és meglátom az ezüst kanalat közvetlenül a jobb kezem mellett... De gyönyörű… lassan végigsimítok az ezüst étkészlet minden darabján…kitapintom a családi címer domborulatát…a madame családjának különleges darabja…ahh…milyen hideg…zsibbadnak az ujjaim…remeg a kezem…és nem bírok ellenállni a kísértésnek….Rossz!!! Semmirekellő!!! A madame nagyon meg fog büntetni ezért… látni fogja, hogy megérintettem… legszívesebben megnyalnám, hogy érezzem mennyire hideg …vajon milyen íze lehet az olvadt ezüstnek? Nem. NEM SZABAD! Nem érhetek hozzá… A tárgyak ellenem fordulnak…érzem, hogy magába szippant a szoba…érzem, hogy figyelnek! Tudják, hogy mit csinálok… Karmok… Hörögnek … Ezernyi démon feni rám itt a fogát…
Összepréselnek…megfulladok…nem érhetek semmihez….
-„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz bennem legyen bár halott, élni fog.”
Csak kántálom, a bűvös mondatot, de nem változik semmi…nem tudom távol tartani magamtól őket…és..és…
egy hasított bőrkesztyű. Egy percig csak bámulom…
Magához vonz… egyszerűen nem tudok ellenállni  a kísértésnek..mire feleszmélek, kezem már nyúl is utána… Az ég irgalmazzon a madame-nak ezekért a felesleges kacatokért...… néma csönd... levegőt sem veszek... csiklandozza érdes kezemet... Milyen puha…biztos finom illata van…mélyen beleszippantok…részegítő… bármikor bejöhetnek….elmúlt 7…a madame nagyon mérges lesz, ha ezt megtudja… Végignézek magamon a tükörben, és egyáltalán nem tetszik a látvány... a kesztyű önmagában szép... de én rongyos vagyok. Elfordítom a fejemet és a madame  vacsorájához előkészített kacatok között tekintetem egy csodálatosan szép ruhára esik. A madame ma esti szettje…de szép...selyem…  Ebből még nagyon nagy baj lehet…Csak a madame meg ne tudja…. A tárgyak ellenem fordulnak… nem érhetek hozzá… de nem tudok uralkodni magamon...

Rendezői élmények 4.

A tolvaj naplója végén Genet így ír:

"Ez a könyv nem akar, magányos égi pályát követve, műalkotás lenni, a szerzőtől és a világtól elszakadt tárgy. Elmúlt életemet más hangon, más szavakkal is elmondhattam volna. Heroizáltam, mert megvolt bennem  az, ami kell hozzá: az ihletettség."

Hőskölteménynek és Genezisnek nevezi könyvét, s valahogy az én törekvésem sem volt más. Sőt, nagy ihletettséggel heroizálom magam is hősnőimet, egyszerűen azért, mert megérdemlik,és azért is, mert végtelenül kíváncsi vagyok hősiességükre, annak ízeire, ágaira-bogaira!

Aztán ezt is írja:

"A fegyenctelep - nevezzük nevén a világnak és a szellemnek ezt a helyét -, ami felé tájékozódom, több örömet kínál nekem, mint a ti cifraságaitok és ünnepeitek. Mégis ezekre áhítozom. Vágyom rá, hogy elismerjetek, hogy felkenjetek."

....